Tematika
 
 
burai istván
Csontó Lajos
felugossy lászló
ferguson, jesseca
fleiss, dorothea
Hegedüs Orsolya
kónya ábel
lászló jános
lukács zsolt
madácsy istván
pelc, anna
Pevsner, mark
potyók tamás
rácmolnár sándor
roskó gábor
süli-zakar szabolcs
torrent, daniel
vaitovic, boris
varga józsef
vincze ottó

III. Debreceni Nemzetközi Művésztelep: Beszélő állatok

 

Debrecen kapcsolódásának alapját a kor progresszív Európájához az 1538-ban alapított Református Kollégium teremtette meg. A főként holland, svájci és német protestáns akadémiákon hallgató debreceni diákok folyamatos, lélegző kapcsolatot tartottak Európával, annak eredményeivel, mely a vizuális kultúrát tekintve elsősorban a könyvek készítésében, illusztrálásában és a nyomdaiparban mutatkozott meg. A 18. század közepén induló debreceni rézmetsző diákok munkásságát később az Ady Társaság, a Debreceni Grafikai Műhely, a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete és az Ajtósi Dürer Céh folytatta.

A III. Debreceni Nemzetközi Művésztelep munkacíme „Beszélő Állatok”. A tematika alapjául a címből sejthetően az ember és állat kapcsolatát kívánjuk felkínálni, amelynek gazdag előzményei ismeretesek az illusztráció műfajában.

Csatlakozva a Strasbourgi Iparművészeti Főiskola és a Strasbourgi Városi Könyvtár által kezdeményezett Animaliter európai kulturális programhoz, az illusztráció a grafika múltját és jelenét, a kortárs művészethez való viszonyát kívánja kutatni kéthetes rezidens programján, valamint a társult programokon keresztül. Reményeink szerint a programban résztvevő városokból (Strasbourg, Prága, Brno, Varsó, Kassa, Arad, Ruse) valamint hazai településekről meghívott művészek itt készülő munkái, a művésztelep előadásai és a művésztelephez kapcsolódó programok, akciók e valós vagy vélt összefonódást prezentálják majd a közönségnek, felvillantva egy vágyott kohéziót a vizuális művészeti diszciplínák között.

 


                                                                       Hegedüs Orsolya, Kónya Ábel, Süli-Zakar Szabolcs